Szavazó, szavazatszámláló rendszerek

Az Amara Magyarország Kft. az Interactive Voting System (IVS) Holland és a Genee Word Ltd. szavazó és szavazatszámláló, illetve iskolai feleltető termékeit és megoldásait forgalmazza.

Párbeszéd tömegekkel? Lehetséges! A világon legjobb francia, ír és japán szavazatszámláló / véleményező rendszerek, már Magyarországon is! Az elektronikus szavazás az előadások interaktív módja, amely lehetővé teszi különféle csoportok egymás közötti kommunikációját. Az Amara Magyarország Kft. által forgalmazott rendszerek megkönnyítik az előadó és a résztvevők érintkezését. Minden egyes hallgató reagálhat az előadásra, az előadó pedig válaszolhat a reakciókra. Így alakul ki egy élő interakciós folyamat. Ezen az úton a passzív hallgatók aktív résztvevőkké válnak, akik párbeszéddé alakítják az eddig monológ formában tartott prezentációkat.

Az IVS egy fejlett szavazó rendszer, mely egy zárt biztonságos hálózaton keresztül kommunikál. A vevő és a szavazó berendezések között vezetékes, vagy vezeték nélküli technológia biztosítja a kapcsolatot. A szavazó készülékek azonosítása a készülékek sorszáma, vagy chip-kártya segítségével valósul meg. A szavazó készülékek az információkat a vevő egységnek küldik, mely összegyűjti a beérkezett adatokat és azt a számítógépnek továbbítja. A számítógép a szavazó szoftver segítségével feldolgozza a szavazatokat, az előre megadott módon könnyen értelmezhető eredményként prezentálhatjuk azokat (grafikonok, eredményskálák, stb..). A szavazások végeredményeit és részleteit archiválja a rendszer. A prezentáció bármilyen módon publikálható, például projektor, lcd monitor, videófal segítségével.

Az IVS kezelők elérhető több változatban:

IVS lite notebook

  • Vezeték nélküli kézi billentyűzet, egyedi azonosítóval vagy chip-kártyás azonosítással
  • Asztalba süllyeszthető rozsdamentes acél felületű kezelő

 

Emellett számos szoftvercsomag áll rendelkezésre, mint pl:

  • IVS-Basic
  • IVS-Pro
  • IVS-Risk Management
  • IVS-City
  • IVS-PowerPoint

 

Egy komplett IVS készlet a következőkből áll:

  • Kezelők (a résztvevők számának megfelelően)
  • Bázisállomás a szavazatok fogadására
  • IVS szoftvercsomag
  • Töltő/tároló táska
  • Laptop vagy PC (nem része az IVS rendszernek)

 

A rendszer akár 4000 fő részvételét is lehetővé teszi. A helyi igényeknek megfelelően választhatunk vezeték nélküli modellt, amelyben a kommunikáció rádiófrekvenciás technológiával valósul meg, illetve vezetékes modell is használható fixen telepítve pl. előadótermekben és más helyeken, ahol a szavazások mindig ugyanott zajlanak.

A szavazás menete:

Minden résztvevő kap egy szavazó készüléket konferenciák, képzések, előadások vagy szemináriumok alkalmával. Az előadó felteszi az adott kérdéseket. Ezeket a kérdéseket is be kell vinni a rendszerbe előzetesen, vagy a helyszínen. Ugyanez vonatkozik a válaszokra is.

Miután a szavazás már elkezdődött, minden résztvevő tud válaszolni a kérdésekre egyenként, a billentyűzeten az adott válaszlehetőség gombjára nyomva. Az összes ilyen szavazatot menti a rendszer közvetlenül, és könnyen értelmezhető táblázatba miután a szavazás lezárult.

Lehetőség van az eredmények valós idejű megjelenítésére, így az előadó rögtön tud reagálni.

A szavazó rendszert számtalan módon használhatjuk:

IVS Lite vezeték nélküli szavazó egység

  • Interaktív szavazás
  • Munkavállalói felmérések
  • Vizsgáztatás
  • Részvényesek ülése
  • Politikai párt kongresszusok
  • Városi tanács szavazat

 

Az ügyfelek egyedi igényinek megfelelően személyre szabható a szoftverkörnyezet.

Technikai paraméterek:

IVS Lite szavazókészülék

  • LCD kijelző
  • 10 gomb
  • Azonosítás a szavazóberendezés számozásával

 

Az IVS Lite vezeték nélküli szavazókészülék rádiófrekvencia segítségével kommunikál a szavazatszámláló berendezéssel. Az egyszerű kijelzőn látszik melyik lehetőséget választotta a szavazó. A készüléken található 10 gomb alkalmassá teszi bármilyen interaktív találkozó lebonyolítására. A szavazóberendezés előreprogramozott sorszámát lehet használni azonosításra, így a készülék alkalmas kvíz játékokra is.

IVS Lite bázisállomás

IVS Lite bázisállomás

  • Licenszkonstrukciók 25/250/4000 szavazókészülék támogatására

 

Az IVS Lite bázisállomás az IVS Lite szavazókészülékek vevőegysége. A bázisállomás 2,4GHz-es frekvencián kommunikál a kézi egységekkel, 50 lehetséges csatornát használ, így akár 12500 szavazókészüléket is használhatunk, vagy egyszerre 50 munkamenetet futtathatunk. A bázisállomás 100m-es nyílt területet képes lefedni. A licensz minden IVS rendszernél hasonló, a szoftver önmagában 25 szavazóberendezés figyelésére képes, ha ezt meg szeretnénk haladni akkor hardverkulcsos licenszt kell vásárolni. Ennek 2 fajtája van. Az első konstrukció 250, míg a második 4000 szavazóberendezés figyelésére teszi képessé a szavazatszámláló berendezést.

IVS Lite hordtáskák

 

IVS Lite hordtáska

  • 30 darab szavazókészülékhez továbbá hely a kábeleknek és a bázisállomásnak
  • 50 darab szavazókészülékhez továbbá hely a kábeleknek és a bázisállomásnak
  • 50 darab szavazókészülékhez

 

Az IVS Lite szavazóberendezés hordtáskája 3 féle kivitelben kapható, könnyen szállítható (pl. az első opció csupán 6kg súlyú).

IVS RFII szavazókészülék

  • LCD kijelző
  • 15 gomb
  • Chipkártyás azonosítás, súlyozás

 

Az IVS RF II vezeték nélküli szavazókészülék rádiófrekvencia segítségével kommunikál a szavazatszámláló berendezéssel. Rendelkezik LCD kijelzővel, chipkártyaolvasóval és 15 többcélú gombbal. A chipkártyaolvasónak köszönhetően a készülék alkalmas súlyozott szavazások lebonyolítására, ugyanis a chipkártya eltárolja használója nevét és a szavazatának súlyát/súlyait.

IVS RFII bázisállomás és szavazókészülék

IVS RFII bázisállomás

  • Licenszkonstrukciók 25/250/4000 szavazókészülék támogatására

 

Az IVS RFII bázisállomás az IVS RFII szavazókészülékek vevőegysége. A bázisállomás 433MHz-es frekvencián kommunikál a szavazó berendezéssel, 4 lehetséges csatornán keresztül, csatornánként akár egyszerre 1000 darabbal. A bázisállomás 100m-es nyílt területet képes lefedni. A licensz minden IVS rendszernél hasonló, a szoftver önmagában 25 szavazóberendezés figyelésére képes, ha ezt meg szeretnénk haladni akkor hardverkulcsos licenszt kell vásárolni. Ennek 2 fajtája van. Az első konstrukció 250, míg a második 4000 szavazóberendezés figyelésére teszi képessé a szavazatszámláló berendezést.

IVS RFII hordtáska és chipkártyaolvasó

  • 25 darab szavazókészülékhez továbbá hely a kábeleknek és a bázisállomásnak
  • 50 darab szavazókészülékhez

 

Az IVS RFII szavazóberendezés hordtáskája. 3 féle kivitelben kapható, könnyen szállítható. A chipkártyaolvasó berendezés a chipkártyák programozásához szükséges. A chipkártyák egyedi azonosítószámmal vannak ellátva, a szavazáskor a szavazattal együtt ez is elküldésre kerül, így elkerülhető a jogosulatlan szavazás, vagy megoldható, hogy egy szavazó több különböző csoportban is szerepeljen (akár különböző szavazási súllyal).

IVS felszerelhető egység

IVS Felszerelhető szavazóberendezés

  • Vezetékes
  • Licenszkonstrukciók 25/250/4000 szavazókészülék támogatására

 

Az IVS vezetékes modellje rozsdamentes acélból készült, ellenállósága miatt ‘gyerekbiztosnak’ nevezhető. Ideális osztálytermekbe, előadótermekbe.

IVS CC100 bázisállomás az IVS felszerelhető szavazóegyégekhez

  • Szabványos 19″-os méret
  • 100 darab szavazókészülékhez

 

Az IVS CC100 az IVS felszerelhető szavazóegységeinek bázisállomása. Egyszerre 100 szavazóegységet képes figyelni. A vezeték nélküli bázisállomásokhoz hasonlóan begyűjti a szavazás adatait, majd azt a számítógépnek továbbítja. Szabványos 19″-es méretének köszönhetően könnyedén beszerelhető a 19″ rackszekrényekbe.

IVS bővítőegység az IVS felszerelhető szavazóberendezéseihez

  • 100 szavazókészülék figyelését látja el

 

A bővítőegység újabb 100 felszerelhető szavazókészülékkel bővíti ki a rendszer kapacitását. Sorba-fűzhető, a CC100 10 bővítőegység kezelésére képes, az ilyen módon felfejlesztett rendszer akár 1100 szavazóberendezés szavazatait is képes begyűjteni.

IVS PowerPoint

IVS Basic szoftver

  • Interaktív szavazások
  • Összehasonlítások

 

Az IVS Basic a cég legalapvetőbb szoftvere, mégis a legtöbb ügyfél kívánságainak megfelel. Képes anonim szavazások lebonyolítására, a beérkező szavazatokat a beérkezés pillanatában megjeleníteni, egy-egy munkamenet eredményeit összehasonlítani, különböző bontásokat, kimutatásokat készíteni.

IVS Professional szoftver

  • Interaktív szavazások
  • Összehasonlítások

 

Az IVS Professional tartalmazza az IVS Basic összes funkcióját, továbbá képes nevesített, súlyozott szavazások lebonyolítására. Különösen ajánlott politikai pártok, részvénytársasági taggyűlések szavazásaihoz. Használható mind az IVS Lite, mind az IVS RFII szavazóberendezésekkel. A súlyozás kezelése mellett, képes különböző kimutatások készítésére, a szavazatukat még le nem adók megjelenítésére, kvízjátékok levezénylésére is.

IVS PowerPoint szoftver

Az IVS PowerPoint nem önálló szoftver, hanem a már telepített Microsoft PowerPointba épül be. Így a már meglévő PowerPoint előadását pillanatok alatt szavazásra alkalmassá teheti a beépített varázsló segítségével.

Genee World termékek

Genee World iskolai feleltető rendszer

A Genee World vállalat, olyan szavazórendszereket fejleszt és gyárt, mely minden tanórát és előadást interaktívvá tesz, így a tanulás folyamata dinamikussá és szórakoztatóvá válik. A tanulók az infra és RF adókészülékkel válaszolhatnak. A Genne World folyamatosan osztályozza és értékeli a válaszokat, megszabadítva Önt a papírmunkától és statisztikák készítésétől. A kínálatban található készülékek segítségével eldöntheti, hogy névtelen válaszokat kér vagy lehetővé teheti a diákok számára, hogy figyelemmel kísérjék, hogy hogyan teljesítenek a többi diákkal összehasonlítva, továbbá kideríthetik, hogy a kérdés valóban azt jelenti-e amire ők gondolnak! Mivel Ön irányít, lehetősége van mondanivalója változtatására, új ötleteit könnyedén továbbíthatja.